Játszótér

Játszó- és Pihenőtér

Játszótér gyermekek számára

A KalandParton tudjuk azt, hogy bár a gyerekek egész nap szívesen pancsolnának a Tisza-tó vízében, vannak időszakok, amikor az UV sugárzás miatt, vagy egyéb esetek okán (étkezés, pihenés, egyéb kisebb-nagyobb dolgok), bizony a strand védett oldalára is át kell sétálnia a vendégeinknek.
Azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb gyereknek kellenek olyan célok, amivel könnyebben együttműködővé válik, ha enni vagy pihenni kell.

Ilyen cél lehet Sarudon a hagyományos elemekből álló, fehér- kék – narancssárga minősített játszótér, ami új funkcióval is bővült; hiszen egy szabadtéri fitnesz park elemei kerültek a játszótér körül elhelyezésre, ezzel is bővítve a mozgás lehetőségét a gyerekek számára.

A Játszótér árnyas fái azonban nem csak kellemes klímát biztosítanak az együttjátszók számára, hanem pihenési lehetőséget is, hiszen a fák törzsére erősítve függőágyak várják a délutáni sziesztázókat vagy a pihenni vágyó szülőket, gyerekeket.

Image

A Játszó – és Pihenőtér ingyenes szolgáltatása a KalandPartnak.

Szezonon kívül is várjuk a Sarudszerető gyerekeket. Jó szórakozást kívánunk!

Egyedülálló attrakciók a Sarudi KalandParton!

Aquaglide

Magyarország legnagyobb Aquaglide vízijátszótere is a KalandParton vár rád! 
További információ

Apraja partja

A sarudi strand a gyerekekkel ide érkezők kedvelt vízpartja.
További információ

Játszótér

Itt garantáltan nem fog unatkozni egy gyermek sem, hiszen rengeteg játék várja őket!
További információ

Trambulinpart

Magyarország legnagyobb szabadtéri ugrálóparkján próbálhatod ki magad!
További információ

Vízividámpark

Rengeteg játék és kaland várja a gyerekeket a vízividámparkban.
További információ

This image for Image Layouts addon
S.PORT vízibázis

Tisza-tó egy különleges vízi világ, ahol az élmények jelentős része a vízhez kötődik.
További információ

Élmény Strand

A KalandPart nem csupán strand: egy változatos élményközpont.
További információ

This image for Image Layouts addon
SUPpart

Saját képzéseinket és túráinkat a SUP-világbajnok Horváth Noémi vezeti.
További információ

Ebpart

2021-től az EbPart új szolgáltatásokkal várja kutyás vendégeinket!
További információ

This image for Image Layouts addon
Harcmező

Csapatjátszótér: Paintball, Airsoft, Lasertag, Csúzli csata, Archery Tag és Quadozás
További információ

Mászóbázis

A Tisza-tó legnagyobb kötél akadálypálya rendszere vár rátok.
További információ

Nyaraló hajó kikötő

Nálunk bátran kikötheted nyaraló hajód!
További információ

A Tisza-Tó Tengerpartja

KalandPart Élménystrand

KalandPart

A Tisza-Tó Aktív- és Ökoturisztikai Központja

A KalandPart jóval több, mint egy strand...

Az aktív kikapcsolódás, a természet felfedezésének és a Tisza-tó Víz felőli megismerésének a központja a Sarudi-medence partján. Egy változatos 4 évszakos élményközpont a Tisza-tó középpontjában..

Nálunk midenki megtalálja a számára kedves feltöltődési lehetőségeket érkezzen családdal, gyerekkel, kutyával.  A KalandPart egy szabadtéri mozgásközpont, itt  mindent megtalálsz, hogy igazán jól érezd magad

- élménystrand

- vízi és szárazföldi attrakciókat

- kalandokat vízen, szárazföldön és a levegőben

- homokos és biztonságos gyereköblökkel tagolt vízpart

- elzárt és intim kutyastrandot

- vízi- és szárazföldi sportszer kölcsönzőket

- horgászbázist és horgász kikötőt

- vitorlás központot, SUP kölcsönzőt és evezős bázist

- nyugáagyakat és strandcikkeket

- a  Gasztropart street food vendéglátó egységeinek széles választékát

- ifjúsági tábort, vízlközeli konténerházakat és  közvetlen vízparti mobilházakat

 

Engedd el magad! Lazulj! Lassits, mert lemaradsz. A Tisza-tó megvár. SlowLiving. 

Ugorj be hozzánk/ Lassulj le nálunk!

Trambulinpart Sarudon

Szabadvízi - FIZETŐS strand

A KalandPart fizetős strand, a gátkorona víz felőli oldalán történő tartózkodás díjfizetéshez kötött, aminek igazolása karszalaggal történik. A területre mindenki csak érvényes belépőjeggyel léphet be. 

A Kalandpart Élménystrand területére kutyát behozni TILOS, a négylábú kedvenceitek számára KUTYASTRANDOT építettünk, a Fröccsterasz alatt.

Készpénzmentes part:

A KalandPart minden szolgáltatása, a és vendéglátó egységek nyugtáinak összege KIZÁRÓLAG bankkártyával vagy az ÉlményfaluSarud által kibocsátott HELLO PAY kártyával fizethetők.  A KalandPart teljes egészében KÉSZPÉNZMENTES PART!  A HELLO PAY rendszerével, gyorsan, biztonságosan érintés nélkül fizethetsz, s jól nyomonkövethető, egyszerű.  

A kártyák több ponton kiválthatók, feltölthetők. A fel nem használt összeget akár a látogatás, akár a szezon végén 100%-ban visszaválthatod.

Kalandpart - EGY KÁRTYA ELÉG!

Parkolás:

A Kalandpart ingyenes parkolóhelyei a Szivárgó-csatorna partján találhatók, néhány 100 méterre a Tisza-tó partjától.

A Kalandpart területén FIZETŐS VIP parkolót jelöltünk kii. Itt közvetlenül a gát mellett parkolhatsz..

Image

Az Élményfalu számos élményt kínál a szárazföldön és vízen egyaránt!

Kapcsolat

Kövess minket:

ÉLMÉNYFALU SARUD

A Tisza-tó szeretete nem lehet csupán üzlet. Szenvedély. Szeretet, Személyes elköteleződés. Egy élethosszig tartó küldetés ...