Kövess minket:

ÖkoPort

ÖkoPort Klubkikötő és Vízifalu

A Tisza-tó új vitorlás bázisa

2020- ban az a megtiszteltetés érte cégünket, hogy sikerrel pályáztunk a KÖTIVIZIG által meghirdetett úszóműves kikötő megvalósítására, közvetlenül a Sarudi- medence partján. A területen nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy egy olyan vízibázist alakítsunk ki, ahol minden feltétel adott a vízisportok élvezetéhez, a vízparti pihenés egyedi élményéhez és Sarud ismertségének és vonzerejének a növeléséhez.

Célunk egy olyan sportkikötő és pihenőhely megvalósítása, ahol a hangsúly az aktív időtöltésen, elsősorban a vitorlázáson, a horgászáson , a túrázáson, a lakóhajók és nyaralók kiszolgálásán van. Természetesen motoros sporthajókat is befogadunk, de nem szeretnénk, ha egy Abádszalókkal versenyezni akaró új kikötő jellemezné a Sarudi- medencét.

A kijelölt terület alapból nem volt a legideálisabb hely egy kikötő létesítéséhez, így új partfalat kellett építenünk, hogy az elhabolt töltéslábat megerősítsük, hullámtörő félszigetet kellett építenünk, hogy az uralkodó széltől védeni tudjuk a kikötőben álló hajókat.
A kikötő partszakasz hossza 620 méter, a benne lévő hullámtörő közel 80 méter hosszú. A kikötő területének feltöltéséhez szükséges támfal szerkezetet teljesen környezetbarát módon, több mint 12,000 db, 4-7 méteres akácoszlop felhasználásával készítettük el. Embert próbáló feladatot hajtottak végre Partnereink, több, mint 1 évig dolgoztak a kotrógépek a terület kialakításán, közben több,  mint 50,000 m3  Tisza-tóból kitermelt iszappal alakítottuk ki a jelenleg már végleges formáját elnyerő támfalat.

A kikötő építése közben folyamatosan versenyt futottunk az idővel, az árhullámokkal, a nyári és téli vízszintből adódó vízszint változásokkal, s persze az elemekkel, a viharos széllel, a jéggel, az esőtől szétázott talajjal. Elmondhatjuk, hogy ez egy különleges élményeket rejtő iszappakolás volt, ami esetünkben nem eltűntette, hanem mélyítette a ráncainkat…

A kikötő sólyapályája elkészült, jelenleg folyik a közműhálózat lefeketése és kiépítése.
Sajnos a munkánkat nehezíti a közműcsatlakozások kiépítésének időigénye és kapacitások korlátozott mérete, így a kikötő hálózatra kötése. Ennek időpontjától függ, hogy mikor tudjuk fogadni a Tisza-tó hajósait.

Milyen is lesz az ÖkoPort?

A hullámtörő mögött körülbelül 100 hajó befogadására alkalmas 2 méteres széles úszóstégek kerülnek elhelyezésre, oldalmólókkal. A hajósok számára a mólókon áram és víz csatlakozások lesznek kiépítve.
A kikötő két szárnyának területén az alábbi fejlesztéseket tervezzük:

  • a parton 30 mobil/ felúszó ház elhelyezésére alkalmas infrastruktúrát építünk ki
  • a víz felelőli oldalon 30 úszó/ felúszó ház elhelyezésére építettünk ki közmű csatlakozásokat

Egyéb tervek

A kikötőben szeretnénk egy páratlan panorámával rendelkező vendéglátó egységet, és a vendégeink igényeinek megfelelő szolgáltató blokkokat létrehozni.
Bízunk abban, hogy egyszer az ÖkoPort lehet az egyik bázisa a Tisza-tavi Vízimentőknek, a Tisza- tavi Vízirendészeti kapitányság hajóinak. Nagyon szeretnénk, ha az ÖkoPort egyre több hazai és nemzetközi vitorlás és egyéb sportversenynek lehetne a befogadó bázisa.
S persze várjuk, hogy a Tisza-tavon is beinduljon a menetrend szerinti hajóforgalom, és kiemelt figyelemmel várjuk a Nyaralóhajósokat is.
Szeretettel várjuk a Balatonról kiszoruló kishajósokat, és igyekszünk minden vendégünk számára prémium kikötői szolgáltatásokat nyújtani.  

Mi szeretnénk lenni a Tisza-tó első ETIKUS KIKÖTŐJE

Bérlőinktől elvárjuk, hogy a szabályokat betartva, egymásra figyelve hódoljanak hobbijuknak.
Azon személyek, akik megszegik a Tisza-tó horgászati, környezetvédelmi és hajózási szabályait, vagy rendszeresen zavarják a Tisza-tó vendégeinek pihenését, azonnali hatállyal kitiltásra kerülnek a kikötőből.

A kikötő életével és fejlődésével kapcsolatos hírekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket!
A nyitás várható időpontjáról, és a kikötő tarfiáról a megfelelő infrastruktúra kiépülését követően tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Az ÖkoPort az Élményfalu Vízibázisa.
Szolgáltatásai kiegészítik a KalandPart élményeit és gasztronómiai kínálatát.

Szeretettel várjuk Önöket.
Lehet, hogy a végén Önök is nálunk kötnek ki… 

ÖkoPort Klubkikötő és Vízifalu
3386 Sarud, a Tisza- út végén

ÖkoPort képekben

Az Élményfalu számos élményt kínál a szárazföldön és vízen egyaránt!

ÉLMÉNYFALU SARUD

A Tisza-tó szeretete nem lehet csupán üzlet. Szenvedély. Szeretet, Személyes elköteleződés. Egy élethosszig tartó küldetés ...

slot demo demo pragmatic