Sarud- a romjaiból feltámadó falu

Vannak helyek, amelyek méltók az újjászületésre...

Sarud egy heves megyei község a Tisza-tó partján. Nincs itt múltunk, nem kötött korábban semmi ide semmi bennünket.  Az, hogy mégis ide sodort az élet lányomnak és a Dudás Tibi barátomnak köszönhető, hiszen Tibi vitt el bennünket egy olyan különleges vízitúrára, aminek a végén a lányom csak annyit mondott:

APA! EHHEZ KÉPEST A BALATON EGY LAVÓR…

(ELNÉZÉST A BALATONIAKTÓL )

Talán valami kötelék volt mégis. A víz. Az élővíz közelsége annyira ismerős, mint nagyszüleim háza, ami közvetlenül a Holt- Szamos partján állt, aminek a kerítése mellől is láttam a nádat, hallottam a madarak csivitelését, a békák brekegését.

Innen hajtott előre az az intelem, hogy

„Fiam tanulj, hogy legalább neked már ne kelljen egész életedben a földet túrnod”.

Hát én tanultam. S titkon arra vártam, hogy egyszer majd a nagymamámék házából építek egy idilli pihenőhelyet…

Ehelyett azonban megfertőzött a Tisza-tó.

A végtelennek tűnő medencék, s a köztük megbúvó csatornák, a Tisza-folyó és a szigetek, melyek az élővilág ezernyi lényének nyújtanak menedéket. Amíg csak a víz vonzott, elég volt egy hajó. Nem érintkeztem a kikötőn kívül senkivel. Aztán jöttek a barátok is. Akik már nem fértek a kis orosz kabinos hajóban.

Így megszületett az elhatározás – kell egy ház... Ha nem is az óceán partján, de Sarudon biztosan.

Ekkor még a 2000- res évek második felében jártunk. Nem volt egy szerencsés időszak; cián, gazdasági válság... Ebben az időben minden második ház eladó volt Sarudon. Még a teljesen rendben lévő házak sem kerültek többe, mint 3-4  millió forint. Keresgélés közben nagyon sok házat megnéztünk.

Ekkor döbbentem rá igazán, hogy milyen értékes kis sziget a falu, és hogy miért is hívják a Tisza-tó Gyöngyszemének. Szinte a Sarudi- medence partjára épülő település a mai napig őrzi a falusi élet emlékeit. Nagyon sok a faluban a régi parasztház, hatalmas kertekkel, amik régen biztosították is talán egy – egy család megélhetését. Sajnos a megmentett házak között nagyon sok vályogház – hiszen régen a fő építőanyag a vályog volt – annak ellenére 70-80 cm vastag falak tartották, megrepedt, a falai kidőltek, hiszen a gazdátlanul eltelt évtizedek alatt az eső utat talált a tetőn, a falak alatt és a természet igyekezett újra magába gyúrni a belőle kiszakított megtaposott, formába tört és kiszárított anyagot.

Szinte minden házat láttam, de egyik sem nyerte el a tetszésemet.

Kész házat nem akartam, mert úgy gondoltam szebb lesz, amit úgy újítunk fel, ahogy az a mi ízlésünknek megfelel. Egy ház maradt ki, amit még Viki, a helyi ingatlanos sem akart megmutatni. Egyetlen egy meg nem nézett ház maradt, ami inkább romként volt jellemezhető. S nem volt éppen ápolt a telke sem , hiszen még a ház teteje is alig látszott kis a dudvából...

Már a bejutás sem volt egyszerű. Közel 10 éve nem lakta senki, már a falak repedésében nőttek a facsemeték. Éreztem- ez illik hozzám. Vásárlás előtt azért még lecsaltam a családomat hogy megmutassam, hol fog hamarosan nyaralni a család. Nem voltak elragadtatva. Sőt. Édesanyám egyenesen azzal zárta a látogatást, hogy elment az eszem. Én, aki világ életemben menekültem a földről, a nyakamba veszek egy 2,000 nm- es kertet egy romházzal. Őket nem hatotta meg sem a búbos kemence (aminek már a búbja is búbos volt), sem az istálló, sem a régi szerszámok, sem a vályogfalak.

Lelkesedésemmel egyedül maradtam és mindenkivel szemben eldöntöttem, hogy megveszem. Az eladó – aki egy volt főiskolás tanárom nagymamája volt (mint a szerződés aláírásakor kiderült – ő volt a tanú), az alacsony árért cserébe csak annyit kért, „Fiatalember ne bontsa le ezt a házat, hogyha még élek és erre járok, fel tudjam idézni az emlékeimet”. Elfogadtam. Ezzel életem egyik legköltségesebb igenjét mondtam ki.

Szerencsére találtam helyi mestereket, akik mindent megígértek. Egy külföldi útra szólított a munkám, s amikor visszajöttem egy üzenet fogadott: „újra áll a ház.” Nem értettem. Úgy mentem el, hogy a ház már akkor is állt.

A feladat sem tűnt oly bonyolultnak, hiszen „csak” az egész ház alá kellett falazni (a fal két oldalán 1-1 méteres részeket a fal feléig kellett volna kibontani, majd új téglával aláfalazni, majd ez megismételni a másik oldalról is, míg a téglasorok összeérnek).

Elméletben ez nem tűnt egy nagyon bonyolult műveletnek. Pedig azt hiszem az egyik legkockázatosabb eljárás, amit egy ázott, kidőlt falú ház megmentése érdekében el lehet követni. Én hittem benne, de ezt a házzal senki nem egyeztette, így az az első sarok megbontásakor félig azonnal összeomlott. Mondjuk így már könnyebb volt aláfalazni…

Természetesen a búbos kemence volt az első áldozata az omlásnak. S ez még csak ez első izgalmas kaland az első újjáépített sarudi házzal. Nagyon sokat dolgoztak a mesterek. S tartottam a szavam, megmentettük az egykori családi fészket. Remélem az eladó néni még él és boldog, ha erre jár és látja egykori házukat- megfiatalodva.

A ház elkészült.

Akkoriban csodájára jártak a faluban, hiszen akkortájt inkább elköltöztek a házakból és mindenki el akarta adni az ingatlanát. Mi a párommal és gyerekeinkkel mégis örömmel költöztünk be. S egy furcsa érzés kerített hatalmába bennünket, látva a munkánk és a „Gyulák” munkájának gyümölcsét...

Beleszerettünk a romokba.

S egyre jobban beleszerettünk ebbe a varázslatos hangulatú faluba. S bár drágábban újítottunk fel egy-egy házat, mintha a földig romboltuk volna és építünk a helyére egy "OLYAT MINTHA AZ LENNE", mi mégis minden romot saját adottságainak megfelelően építettünk újjá. Volt olyan romos házunk, amihez az alku utolsó fázisában egy hibátlan "kocka" házat ajánlottak, csak ne kelljen többé bejönniük Sarudra. 

Eddig 6 házat mentettünk meg a pusztulástól. Volt olyan, amelyiknek ki tudtunk menni a falán- ajtó nélkül.

De bennük maradt az építőik lelke, a vályog szelleme és megszépülve újra a falu értékeivé, díszeivé váltak. S ezekkel a házakkal kezdődött Sarud fejlődése.

A szomszédok sem akartak lemaradni, ezért elkezdték felújítani saját házaikat, az, akinek nem volt pénze komolyabb munkálatokra, legalább átmeszelte a falakat. 

Most is több öreg ház megmentésén dolgozunk..

Aztán azt vettük észre, hogy új arcok jelennek meg a faluban, új házak találnak gazdára és egyre kevesebb az eladó ingatlan.

Akik eddig el szerették volna adni a házukat, azok inkább megvették a szomszéd eladó ingatlanát. egykori vendégeink már nem látogatóba érkeznek hozzánk sarudra, hanem új életet kezdenek itt- immár a saját házaikban.

Egy falu sorsa múlik azon, hogy el tudják-e hinni a lakói, hogy értékes, van jövője, képes a fejlődésre. Az egykori romok, ma újra a település arculatához tartozó szép házak., amelyek hitet és reményt adnak az itt lakók számára.

Egy szebb jövőt, munkahelyet, fejlődést vetítenek az emberek elé.  Egy más fajta holnapot azoknak, akik rohanó világ helyett ma már Sarudon képzelik el a jövőjüket.

Az egykori romok, ma vendégházakként, panzióként, nyaralóként, élőhelyként vagy közösségin térként kelnek újra életre. Örömmel és végtelen energiával fejlesztjük őket.

Én megálmodom, Andi pedig megtölti őket élettel, lélekkel. Mert ehhez női lélek kell, otthont teremteni a falakkal határolt lélektelen térből.

S az új vendégek egy része- érezve ezt a különleges hangulatot, szépséget, egyszerűséget - itt marad sarudiként, vagy visszatér ide.

Ők fogják felvirágoztatni ezt a hangulatos kis tisza-tó parti települést.

S így lesz Sarud újra a Tisza-tó gyöngyszeme. 

Az egykori romokból ma egy új falu épül. S talán nem csupán a fizikai környezet, hanem több is annál. 

Egy álom. Az Élményfalu víziója. Egy hely, amit a gyerekeknek, az élményeknek és a jövőnek építünk.

Ma Sarudon már nem adják el a parasztházakat.

Sőt.

A Tisza-tó legdrágább települése lett ebből a csodás kis faluból. A nagy ritkán eladó házak napok alatt kelnek el. S nem nagyon vehető már telek sem a faluban. S közben sokszorosukra emelkedtek fel az üres telkek árai is.  Egy jobb parasztházat ma már 40 millió forint közelében is el lehet adni, egy telekért ma már az 5 milliós ár a megszokott, de Viki szerint a jobb helyen lévő telkeknek már 10 millió forint is lehet az ára.

Nem gondolta ezt senki még akár 3 éve sem. Mi pedig elégedettek vagyunk. Gyerekes fiatalok építik újja ma már a régi házakat, tenni akaró új lakók álmodnak ma már Sarudon boldog, tartalmas életet.

Jelenleg is sok fejlesztés zajlik a faluban. Elkészült a Sulyom Tájétterem, aminek séfje Berecz Ádám a gasztronómia új ízeit és világát hozza el Sarudra. A falu főutcáján egymás mellett fiatalodik meg 10 öreg ház. Épül egy új kikötő, evezős csónakház. Sarud lett a Nyaralóhajók kedvenc kikötőhelye.

Végre nekiállhatunk a HuculUdvar Lovasközpont épületének felújításához, így hamarosan új helyén nyithat újra az ország első Horgászmúzeuma, a Tisza-tavi Horgászmúzeum.

S nem csak a házak fiatalodnak meg. A közösségi élet is formálódik.

Új civil szervezetek alakulnak, lelkes tenni akarók vállalnak feladatokat abban, hogy Sarud a Tisza- tó vízisport központja legyen.

Sarud él.

Minden bizonnyal a falusi CSOK sok családnak könnyebbé teszi az ingatlan vásárlást.

Azért magunkban bízunk abban, hogy egy kis szerepe az élményfalu munkájának is lehet abban, hogy sarud szép lassan jó befektetésnek tekinthető, egy értékeit vigyázó, tudatosan fejlesztett igazi pihenőfaluvá válik.

Bízunk benne, hogy Neked még jut hely, ha te is SARUDI szeretnél lenni...

Szeretettel várunk!